Kicsit fáradtan keltem, mert a tegnapi nap nagyon hosszú volt. Szombati napra ébredtem, tehát mentünk a HELP Village-be a fiatalokért. Már meséltem Ruánról, ő volt a HELP Village ifjai számára a meglepetés. Sok év után újra láthatták egymást.
Mindegyik kölyök arcára kiült az őszinte boldogság és öröm, nagyon aranyosak voltak, ahogyan megörültek egymásnak. De leginkább Ishare (Ludas Matyi) örült neki, mert Rúant az ő testvéreként nevelték a szülei. Először nem akart hinni a szemének, kérdezette, hogy tényleg Rúan-e az, annak ellenére, hogy felismerte. Nem akarta elhinni, hogy tényleg lehetséges, hogy újra találkoztak. A kocsiban végig ölelgették egymást. Ishare azóta nagyon gyakran megköszöni Mr.P-nek, hogy megtalálta Rúant.
Miután minden gyerkőcöt összegyűjtöttünk, megindultunk Unawatuna Beach-nek. Velünk tartott Mr.Gamini is (tőle béreljük a házat).
Unawatunán jó sokat szórakoztam a Rúanékkal. Jól el voltunk. Egy óvatlan pillanatban egy viszonylag nagy és erős hullám beledöngölt a koralltörmelékbe. Tele vagyok karcolásokkal és véres sebekkel a bal alkaromon és a csípőm környékén. De sosem volt még korall által ejtett sebem, ezért roppantul büszke vagyok testem ezen (véééééres) pontjaira. Egyébként először észre sem vettem, hogy vér fedi testemet, csak arra lettem figyelmes, hogy mind a négy gyermek, akiket most megpróbálok nevükön nevezni: Ishare, Dimitu, Kaszum és Rúan (kérem mindenki nézze el nekem, ha esetleg hibásan írtam volna le a neveket, nem vagyok nagoyn otthon a szingaléz/tamil helyesírásban) rám mutogat és kérdezi, hogy jól vagyok-e. Semmi bajom nem volt.
Hosszas strandolásunk után elköszöntünk a gyerekektől, felraktuk őket a buszra ( a busz természetesen nem állt meg, csak minimálisan lassított, hogy menet közben fel tudjanak ugrani rá a srácok). Minket vendégségbe vártak nem olyan messze innen.
Az odavezető úton végre láttam kígyót. Jó nagy volt, de nem ijedtem meg tőle ( valószínűleg azért nem, mert a kocsiban ültem).
Megérkeztünk BeeGee rezidenciájába. Egész nagy ház, medencével. Meg pár kiadó apartman medencével. BeeGee finom étekkel fogadott minket, de én nem nagyon bírtam sokat enni, mert még bennem volt az előző este pompás lakomája. Meg egyébként is rohadt fáradt voltam, még az evéshez is. BeeGee-nél hosszasan időztünk. Beszélgettünk, ismerkedtünk. Megismerkedtem még két emberi lénnyel Ben G-vel és a titokzatos újságíróval.
Diskurzussal teli, hosszadalmas délutánunk után Mr.P a távozás mezejére lépett Pöpcsivel. Így tehát én itt maradtam.
A délután további részében igénybe vettük a medence által szolgáltatott fürdőzési lehetőséget. Pancsikáltunk. Tevékenységünk közben arra lettem figyelmes, hogy nagy valamik ugrálnak a fákon. Kicsit közelebb kerültek, így már nyílván való volt, hogy majmokról volt szó. Elég sokan voltak, nem számoltam meg őket. Nagyon ügyesen ugrálnak az egyik fáról a másikra. És persze rohadt gyorsan.
A majominvázió után Ben G-vel és a titokzatos újságíróval hattttalmas Nintendo Wii Snowboard partiba kezdtünk. Marhajó játék, nekem is be kell szereznem, csak kell hozzá egy Wii Fit, ami pont úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt mérleg.
Wii partink végeztével mindenki szép lassan eltűnt, volt aki filmet nézett, volt, aki beszélgetett, de a végjáték mindenkinek ugyanaz volt. ALVÁS!
