Ájjájjájj báleset!!!- ahogy a Pöpcsi szokta mondani. Nagyon rég nem írtam, hát most összefoglalgatom. Nagyjából egy hónap eseményeiről van szó.

Legutóbbi bejegyzésemet, akkor írtam, amikor megjött Lady M. Ő egy neves magyar étterem tulajdonosa és szeretne Sri Lankán valamit nyitni, mert az jó és megéri. Ennyit tudtam róla mielőtt megjött, meg azt, hogy az anyukám tanította a fiát. Két nap ismeretség után már nagyon sok mindent megtudtam Lady M-ről.

Megkért, hogy menjek el vele egy kisebb túrára Kandybe, meg Dambullába. Az én hibámból kifolyólag nem sikerült nagyon hosszára a kirándulás, mert vissza akartam jönni Hikkaduwaba, hogy elbúcsúzzak, az angol barátaimtól.

Szóval a túra csak 2 napos lett, ebből egy napot utaztunk. Többnyire vonattal, ami nem is olyannyira kritikus, mint azt sejteni véltem. Először Hikkaduwaból vonatoztunk Colomboba, onnan meg átszálltunk a Kandybe tartó vasútra. A Hikkaduwa-Colombo vonat utat sem lehetett csúnyának nevezni – majdnem végig az óceánparton – , de a Kandybe vezető út valami fenomenálisan gyönyörű volt. Végig a hegyekben, a vadon közepén. Nagyon szép volt, nagyon élveztem, csak az a fránya hatalmas vas lemez, ami a két vagon között van ne szakította volna ki a dobhártyámat. Azt megköszöntem volna.

Persze okosan a választás napján utaztunk, ami Sri Lankán természetesen szünnap. Meg persze az előtte lévő és az rákövetkező nap is. Utána meg poyaday, azaz újhold ünnep volt, aztán meg hétvége, szóval kreáltak maguknak egy hét szünetet így sunyiban. Tehát majdnem minden zárva volt egy hétig.

Kandytől nem messze szálltunk le a vonatról, onnan meg áttuktukoztunk Kandybe, ami számomra meglepő módon tök üres volt. Nem mondom, hogy nem örültem neki, mert néha már elegem van a nagy tömegből és azon gondolkozom ámokfutok egyet.

Kandyben betalált minket egy Enzo nevű pasas, aki azt akarta, hogy menjünk át este hozzá enni. Szóval meghívott minket, hogy ki tudjon rabolni. Hosszas huza-vona után végül nem mentünk át. Azt hiszem érthető. Általában az emberek, nem hívnak megy vacsorára egy perc ismeretség után senkit. Főleg nem Kandyben, ahol nem ritka, hogy bedrogoztatják, aztán meg kirabolják a turistákat. A turista meg örüljön neki, hogy nem kap halálbüntetést azért, mert drogozott.

De Enzo talált nekünk szállás, persze 500 rupiával lehúzott minket, de még így sem volt nagyon ára a szállásnak. Aztán Lady M elment megnézni a Fog Temlpomot, addig én kerestem valami helyet, ahol tudok Austral Open-t nézni. Persze nem találtam. Közben megtudtam, hogy nyert a Rajapaksa és, hogy el akarja kapni a Fonsekat, aki egy szállodába fészkelte be magát Colomboban. Pont abba a szállodába, ahol egy héttel a választások előtt én is megszálltam. Ha jól tudom száz katona védte a Fonsekat és 400 katona akarta bevenni a szállodát, de szerencsére pár nap alatt elsimult a helyzet. Mindenesetre a helyiek nem nagoyn beszéltek ezekről az eseményekről, hiába kérdezősködtem.

Másnap elmentünk Dambullaba, ott megnéztünk pár barlangszentélyt, aztán visszamentünk Kandybe, onnan Colomboba. A Colombo-Hikkaduwa járatot lekéstük, úgyhogy AC busszal mentünk haza Kahawaba. Hazamentem, lezuhanyoztam, ittam egy korty arrackot és átmentem Hikkaduwaba. Ez volt az utolsó előtti este az angol, ausztrál barátaimmal. Beszélgettünk, iszogattunk, szétvertük egymást pingpongban és felelevenítettük az együtt eltöltött kellemes időt.

Másnap átmentünk a HELP kölykökkel a Sunils hotelbe. Óceánélősködtünk, ahogy Mr.P szokta nevezni. Utána felkerestem a hikkaduwai társaságomat és megbeszéltünk, hogy egy hatalmas búcsúpartit szervezünk estére. Sajnos keresztbevágta a számításainkat az, hogy a Vibration zárva volt aznap este a már említett poyaday miatt.

Elmentünk négyen egy étterembe, akinek a főnökével jó viszonyba kerültünk. Ő meghívott minket egy üveg arrackra és vacsorára. Később csatlakozott Steven, az ausztrál egy hölgy társaságában. Velük négyükkel voltam nagyon-nagyon jóban a kezdetektől fogva. Három angol: Billy, Tom és Jo, és egy ausztál: Steven. Megbeszéltük, hogy még ebben az évben találkozunk valahol, legkésőbb szilveszterkor angliában. Aztán elmentünk a szállásukra, a Hansa Surf Hotelbe. Egy tuktukkal. Hatan. Heten a sofőrrel együtt. Jól megnéztek minket.

Este aztán sikerült annyira leitatni a Tomot és a Billy-t, hogy megpróbálják megváltoztatni  a repülőjegyüket, de egy nappal az indulás előtt már nagyon drága lett volna.

Aztán elérkezett a hajnali két óra, amikor Stevennek el kellett mennie a reptérre. Hát volt nagy búcsúzkodás.

Aztán ott maradtunk négyen, Tom, Billy, Chandika( az étterem tulajdonos haver) meg én. A Jo elment csajozni, horgászni, ahogy egymást között hívjuk. Jo egyébként még marad március 15-ig.

Fél négy lehetett, amikor megkérdezte a Chandika, hogy elmegyek e vele bulizni Mount Laviniaba. Mount Lavinia Colombo mellett van, nem volt kedvem 100 km-t utazni egy buli miatt, szóval negatív választ adtam neki.

Végül hárman maradtunk, az éjszaka végére nagy volt a szomorúság. De a szomorúságnál nagyobb volt a fáradtság, úgyhogy én elmentem haza, ők meg a szobájukba. De megígértem nekik, hogy még mielőtt másnap elmennek a reptérre megkeresem őket.

Délután háromkor kellett volna indulniuk, úgyhogy átmentem egy körül Hikkaduwa-ba, hogy egy kicsit még beszélgessünk. Mindenki ott volt kivéve Tomot. Elment szörfözni, aztán meg egy tetoválást csináltatni magára, de a cuccait nem pakolta be. Elég sokan összegyűltünk és kerestük, és sürgettük, hogy mit csinál még. A vége az lett, hogy mi pakoltuk be úgy 10-15-en a cuccait. A végére mindenkiből kitört a kacagás, hogy ilyen nincs, de mégis van.

Aztán végre megjött, aztán egy perccel később már indulniuk is kellett, mert így is háromnegyed óra csúszásban voltak. Érzelmes és hosszú búcsút vettünk egymástól mindahányan. Aztán elindultam hazafele. Mr.P pont akkor jött meg Unawatunaról Lady M társaságában Mr.Gamini tuktukminiszter tuktukjában, úgyhogy bepattantam melléjük és hazamentünk.

Lady M nagyon kíváncsi volt a hikkaduwai híres éjszakai életre. Sikerült Mr.P-t meggyőzni, hogy átmenjünk este a Mambo’s-ba. Mondjuk Mr.P-nek nem volt sok kedve, mert nem szereti a zajt és a tömeget, én meg már egy kicsit rohadt fáradt voltam. De Lady M-nek nem mondhattunk nemet. Úgyhogy felhívtam a Pöpcsit, hogy átmegyünk. Aztán beszélt vele Mr.P is. Aztán egy kölcsön miatt egy kisebb veszekedés alakult ki köztük, amiből egy óriási veszekedés alakult ki, ami meg nagyon csúnya szavakkal végződött. Szóval nem mentünk át bulizni Hikkaduwa-ba. Én meg teljesen elszomorodtam, hogy ez történt a Pöpivel, azt hittem, hogy vége a barátságnak. Egyébként is szomorú hangulatomban voltam. Még Karácsony táján kaptam egy nagy tábla Noisettes-es Milkát otthonról. Ez az egyik kedvencem és valami különleges alkalomra tartogattam. Hát ez elég különleges volt, szóval nagyon nagy szomorúságomban megettem. Aztán elmentem lefeküdni, de inkább meditáltam és próbáltam kideríteni, hogy miért volt ilyen a Pöpi. Ugyanezt tette Mr.P és Lady M is. Mire felkeltem a Pöpcsi Mr.P karjaiban kért sírva elnézést.  Már említettem, hogy a Pöpcsi apjaként tiszteli Mr.P-t és ezt már mondta is nekem. Akarva akaratlanul próbára tette, hogy mennyire szereti ő Mr.P.  Mint egy lázadó kamasz. Mr.P erre rájött az éjszaka folyamán. Felhívta a Pöpcsit és csak annyit mondott neki, hogy szereti. Erre a Pöpcsi csak annyit mondott: nagyon köszönöm.

Másnap a Pöpcsi szerzett nekünk egy sofőrt, aki elvisz minket Negomboba. Merthogy eljött a költözés ideje. Egy nagyon kedves és nagyon jó sofőrt küldött nekünk. Chaminda-t. Amikor megláttam, megkérdeztem tőle, hogy nem ismerem-e és hogy nem találkoztunk-e már valamikor. Erre mondta, hogy dehogynem, voltál a házamban. Aztán beugrott, nála néztük a krikett meccset, amiből semmit sem értettem, csak drukkoltam Sri Lankának, hogy végre vége legyen a mérkőzésnek. Kicsit zavarban éreztem magam, de szerencsére Chaminda-t nem bántottam meg.

Úton Negombo felé tettünk egy kisebb kitérőt egy kozmetikai szereket gyártó cég gyárába. Elég hosszasan elidőztünk itt. Körbevezettek a gyárban. Levetítettek egy kis filmet a cég történelméről, aztán bemutattak egy csomó terméket, majd adtak egy rakat termékmintát.

Átmentünk Mr.Gamini háztulajdonos Colomboi házába. Beszélgetünk vele egy kicsit, ettünk ittunk Majd innen siettünk át Negomboba, mert szállást kellett találni egy hónapra. Kisebb kutatás után találtunk egy szimpatikus házat, nem túl drágán, 3 percre az óceántól.

Aztán elmentünk bevásárolni minden félét, amire szükségünk volt a házban, majd átmentünk a leendp házba és megnéztük, hogy oda miket kell még venni. Miután mindent beszereztünk elengedtük Chaminda-t, aki nagyon hálás volt, hogy végre hazamehet a feleségéhez.  

Nem volt a házban szúnyoghaló, ami para, mert sok a szúnyog, meg a hülye bogár. Ha viszont nincs nyitva az ablak, akkor meghalsz a hőtől, a párától és a levegőtlenségtől. Úgyhogy elég sokáig időztünk vele, hogy felszereljünk pár nyavalyás szúnyoghálót. Egy roppant jó technikával oldottuk meg. Ragasztó meg szúnyogháló. Csak a végére egy tömb ragasztóvá változott a kezem.

Egyszer tuktukkal mentünk el bevásárolni. Vettünk ventillátort, ruhaszárítót, lámpát, meg még vagy hatezer cuccot. Valószínűleg a Quashquai  csomagtartója is tele lett volna, annyi mindent vettünk. Ráadásul hülye formájú dolgokat, mint seprű, vagy fogas, vagy arrack. Az a lényeg, hogy  három ember, plusz rohadt sok zacskó meg tárgy gond nélkül befért egy mezei Bajaj mártkárjú legkisebb méretű tuktukba. Ettől a pillanattól kezdve kezdtem el isteníteni a tuktukokat. Azt hiszem vallást fogok rájuk felépíteni és az államtól kapott vallási támogásból veszek majd egy hadseregnyi tuktukot és TukTuk Birodalmat csinálok Magyarországból, hogy mindenki megtudhassa, mennyire is jó és nagyszerű egy tuktuk. Most már cask azon kell gondolkoznom, hogy a telet, hogy küszöböljem ki. Köztudott, hogy a tuktukokat nem az Alpokra tervezték, nem bírja a havat, meg a hideget. Főleg a benne utazó személy nem.

Másnap találkoztunk a leendő ház tulajdonosaival. Állítólag testvér pár, de kétlem. Mindenesetre az egyik nagyon melegnek tűnik. Hosszú perceken keresztül fogdosta Mr.P fiának a képét a kezében és nézegette. Majd nem sokkal később rám nézett és mondta, hogy bármikor átmehetek használni az ó medencéjét és –idézek- nagyon meleg fogadtatásban lesz részem. Aztán megsimogatta a vállamat és azt mondta, hogy szépek a szemeim.  Én meg elmenekültem. Egyébként béreltünk tőlük egy robogót és Negomboban azzal közlekedünk.

Estére nagyon izgatott lettem, mert már vártam, hogy megjöjjenek a bátyámék. Szereztünk nekik sofőrt, nem mást, mint Chaminda-t, mert a Pöpcsinek egy másik fuvarja volt.

Kimentem reggel értük a reptérre. Mire odaértem, láttam ,hogy már megjött a repülőjük.

Végre megjelentek, 6 szép fehér ember. A folytatást meg egy másik bejegyzésben írom le