Korán kellett ma is kelni,  mert mentünk a fővárosba. Meg kellett hosszabbítania vízumomat, Mr.P. vízumát is. Meg találkozónk volt a hajózási miniszterrel. Ő a negyedik legnagyobb hatalom. Szóval befolyásos ember.

De kezdjük az elejéről. Megvártuk szent sofőrünket és nekiindultunk a nagy útnak. Szokásunkhoz híven megint a muszlimoknál reggeliztünk. Utána visszapattantunk a járgányba és bealudtam. Mire felébredtem már Colomboban voltunk, úgy hogy az útról nem sok mindent tudok írni. Ettem, aludtam.

Colomboban az első utunk a vízum meghosszabbító bevándorlási hivatalba vezetett. Amikor odaértünk a Pöpcsi szólt, hogy egyébként neki van egy ismerőse, aki megcsinálja. Jókor szólt.

Ezt a hivatalt is gond nélkül felrobbanthattam volna, a biztonsági ellenőrzések ellenére. De még mindig nem robbantottam fel semmit.

A vízum meghosszabbítás hosszú móka. Először kikell tölteni egy űrlapot, amire sulifix szerű ragasztóval rá kell ragasztani egy arcképet. Először nem találtam a ragasztót, hiába szúrta ki a szememet. Egy pillepalack levágott aljában volt egy  adag belőle és benne tollak, hogy azzal kenje rá az ember a papírra a nedvet.

Miután mindent kitöltöttem egy interjúra kellett menni egy nőhöz. Mr.P-vel együtt mentünk be. A nő megkérdezte, hogy mit csinálunk, meddig szeretnénk meghosszabbítatni. Mennyi pénz van a bankkártyámon satöbbi. Mr.P-t megkérte, hogy mutsdds meg neki a repülőjegyét. Mr.P véletlen egy Sri Lanka térképet vett elő. A nő megnézte, majd megköszönte. Én meg később roppant jót kacagtam ezen. Ez a nő dönti el, hogy ki hány hónapra kaphat vízumot. Egyelőre csak kettőre kaptam, bár ötre kértem. Mr.P hármat kért és annyit is kapott. Innen egy másik irodába kellett átmennünk, hogy jóváhagyják a kérelmet és lepecsételjék az űrlapot. Miután ez is megtörtént vissza kellett menni oda, ahol kaptuk az űrlapot. Ráírták, hogy mennyit kell fizetni. Következő utunk a kasszához vezetett. A fizetés alatt valami probléma lett a mátrix nyomtatóval, úgy hogy további perceket vesztettünk. Miután a fizetés és a számla kinyomtatása megtörtént el küldtek minket egy ablakkal arrébb, hogy adjuk le az útlevelet az űrlappal együtt. Megtettük. Megkértek, hogy foglaljunk helyet és legyünk türelmesek. Megtettük. Próbáltam valahogy gyorsítani az eljárást. H1N1esnek tettem magam. Nem jött be. Bezzeg a terhes nő, meg a meleg srác sokkal gyorsabban kaptak vissza minden papírt. Legközelebb meleg terhes srácnak öltözöm be.

Miután végre megkaptuk gyorsan elmenekültünk. Elmentünk Mr.Rohanhoz Magyarország tiszteletbeli konzuljához Sri Lankán. Nem csak tiszteletbeli konzul, de gazdag üzletember is. Amikor mondtuk a biztonsági őröknek, hogy magyarok vagyunk és hozzájöttünk, azt sem tudták, hogy itt van a konzulátus. Aggasztóbbnak találtam viszont – de egyben humorosnak is - , hogy Mr.Rohan titkára sem tudta, hogy Mr.Rohan Magyarország tiszteletbeli konzulja Sri Lankán. Annak ellenére nem tudta, hogy ott lógott a feje mellett a magyar zászló.

Sajnos Mr.Rohan még nem volt ott, úgyhogy várnunk kellett egy keveset. De ez idő alatt találtunk egy magyar-kínai-orosz éttermet. Nem nagy étterem, de sajnos zárva volt. Viszont főznek gulyást meg, olyan tojássalátát készítenek, amit se Mr.P se én még nem láttunk sosem Magyarországon. De még a Pöpcsi sem. Van még Tojsgomba (direkt írtam így, mert így volt írva). A tojsgomba egy főtt tojás tetején egy félbevágott paradicsommal. Legalábbis a kép alapján. Csinálnak lekváros blinit. Azt hiszem ez a palacsinta akar lenni.

Aztán még vásároltunk egy üzletben, amiről kiderült, hogy a tulajdonosai Mr.Rohantól bérlik a helyet. Mr.Rohannak sok pénze van, ekkor már bizonyossá vált számomra is. Aztán amikor körülnéztem mondták, hogy minden Mr.Rohané.

Végre megjött a titokzatos Mr.Rohan. Elnézést kért a késésért, meg azért is, hogy az utóbbi időben nem ért rá, sokat kellett Kínába, meg Szingapúrba utaznia. Elnéztük neki. Utána megcsináltuk (reméljük) az évszázad bizniszét Mr.Rohannal. Majd a távozás mezejére léptünk, de azért Mr.P frappáns és ellenállhatatlan humorával jól megnevetette Mr.Rohant.

Innen siettünk át az ügyvédhez. Céget akartunk bejegyeztetni, meg informálódni egy kicsit. Az ügyvéd nem tudott mindenre választ adni, úgyhogy átmentünk egy hivatalba, aminek nem emlékszem már a nevére, az a lényeg, hogy itt kell bejegyeztetni a cégeket. Itt vártunk egy kicsit, míg az ügyvéd mindent kiderített, majd átmentünk a WTC-be. Itt található a BOI( Board of Investments). Idejöttünk. Itt hamis, vagy nem teljesen igaz információkat közöltek velünk, amit nem írhatok le, mert titoktartási kötelezettségem van.

A következő utunk egy autószalonba vezetett. Megtudtok, hogy van olyan kocsi, amire 450% a vám. Szóval egy kétmilliós kocsit kilenc misiért adnak el. Király.

Innen az Odel nevű bevásárló központba mentünk. Mr.P-nek be kellett mennie a Dialogba ( helyi T-mobil vagy mi). Nagoyn vicces volt. Öten voltak bent. Az egyik ajtónyitáshoz értett. Egy másik a beszélgetéshez. Harmadik a pénz kivevéshez és számoláshoz. Negyedik a számítógéphez. Az ötödik tudta, hogy kell felkapcsolni a lámpát. Vicces volt, ahogy állandóan helyet cseréltek. Félpercenként. Szerencsére rajtunk kívül nem volt más vendég. Arra már nem lett volna elég az öt ember.

Az Odel után a hajózási miniszterhez mentünk. A rezidenciáján fogadott minket. Mint már azt említettem, ő az egyik legbefolyásosabb miniszter Sri Lankán. Érdemes vele jóban lenni. Megígérte, hogy szervez nekünk egy találkozót az államelnök öccsével, aki a második legfontosabb ember, az államelnök után. Jó nálam persze egyikük sem fontosabb, de én nem vagyok sri lankai. A hajózási miniszternek nagyon tetszett minden ötletünk. Szimpatikus embernek tűnt, csak volt egy házi szúnyogja, ami mindig meg akart csípni. Viszont nem mertem lecsapni, ki tudja, hogy mennyire buddhista.

A miniszter egyébként roppant viccesen nézett ki. Sárga, flitterezett inget viselt. Bundes liga sérós hajkoronája volt. Kisebb sörhasa. Az összkép leginkább egy nyolcvanas évekbeli balkán zeneművészre hajazott.

Miután mindent megvitattunk vele, még találkoztunk egy kevésbé fontos, de fontos valakivel. Ő szervezte a találkozót.

Mindezek után végre elindultunk haza. Még megálltunk egy útszéli kajáldában. Ettünk. Nem ez volt legjobb étek.

Aztán folytattuk hazafele vezető utunkat. Elaludtam. Megint. Hála ennek az alvásnak, nem volt szemtanúja négy veszélyes helyzetnek. A legveszélyesebb az volt, amikor egy kamion, vagy egy süvítő rohadás leszorított minket az útról, velünk szemben meg jött egy kivilágítatlan biciklis. Nekem csak ennyit meséltek. Persze a nagy fékezésekre felkeltem.

Szóval nagyjából végig aludtam az utat,de pont akkor keltem, amikor hazaértünk.

Este még beszélgettünk Mr.P-vel a mai nap fejleményeiről. Aztán előbb Mr.P ment el aludni, aztán nem nagyon sokkal később én is követtem.