Day 5

Korán kellett kelnem, mert sok teendő várt ránk. Már nyolc órakor az úton robogtunk Baddegamaba. Mr.P-t meghívta az egyik miniszter egy hollandok által építetett öregek otthona megnyitójára.

Az úgy nevezett „Kandy – tánc” látványa fogadott minket (Kandy volt régen a főváros, most buddhista fővárosnak számít). Ezt a táncot normál esetben csak férfiak táncolják, mindenféle jelmezben, de mivelhogy egy holland alapítvány pénzelte az otthon létrehozását, ezért pár fiatal holland srác és csajszi is eltáncolták ezt. Egész mókás volt nekem nagyon tetszett, főleg mert jó a ritmusa, meg viccesek a ruhák. Közben lepacsiztunk egy rendőrnővel, Mr.P szerint pont úgy nézett ki, mint Ursula a Dr.Bubóból. A menet közben még Mr.P be mutatta nekem a minisztert aki invitált minket az eseményre, majd meghódítottuk az otthon. Körbejárkáltuk, csekkoltuk a szobákat, nagyon színvonalas lett, bár még nem lett teljesen befejezve. De a nagy hőség és hatalmas embertömeg miatt, nem vártuk meg a megnyitó végét.(érdekesnek találom, hogy a hollandok miért pont a francia zászlót tették ki, a megnyitó alkalmából)

Nagyon közel voltunk egy gyermekotthonhoz, ahova beraktak a HELP Village-ből egy tamil srácot, Rúant. Egy hülye valaki volt a HELP Village igazgatója, és amikor kirúgták bosszúból kidobta a srácot a faluból, szomorú történet. Sajnos Rúant nem találtuk ott, mert kiderült, hogy mára nővérénél lakik, de a gyermekotthon igazgatója elmondta, hogy melyik suliba jár. Bepattantuk a járgányunkba és már száguldoztunk is az iskola felé.

Az iskolában mindenkinek egyenruhát kell hordania, de az egyenruhák segítségével picit könnyebb dolga van az embernek ahhoz, hogy megállapítsa, hogy két gyerek közül ki az idősebb. A felső tagozatosak fehér hosszúnadrágot, hölgyek esetében szoknyát viselnek, míg az alsósok kék rövidnadrágot, szoknyát kötelesek magukra húzni. Mondanom sem kell, hogy rendesen megbámultak minket a suliban, de hát érthető. Sikerült megtalálnunk Rúant, egy holló fekete ( nem afroamerikai értelemben vett fekete), nagyon félénk, tamil kisfiút. Pont ekkor fejeződött be a tanítás ebben az iskolában, úgyhogy megkérdeztük Rúant, hogy hazaszállítsuk-e? Válasza a már jól ismert ablaktörlős fejmozdítás volt.

A hozzájuk vezető úton Mr.P-n látszódott, hogy nagyon boldog, mert megtaláltuk a srácot. Meglátogattuk a nővérét, hát szegények nem a legjobb körülmények között élnek. De roppant hálásak voltak, amiért Mr.P sok éven keresztül segíteni akart nekik.

Innen utunk egy másik iskolába vezetett, itt tanulnak Ludas Matyiék  a HELP Villageből. Átírattuk ide Rúant, már csak a szülői beleegyezésre várnak.

Innen mentünk át Galle-ba, ez a Déli Provincia fővárosa (7 tartományból áll Srí Lanka). 16órakor volt találkozónk a kormányzóval , de egy kicsit hamarabb értünk oda, ezért felkerestünk néhány kiadó lakást, meg körbe jártuk a galle-i erődött ( még a búrok építették jó pár száz évvel ezelőtt).

Tudni kell, hogy rettentő sok tuktukos van, mindegyik el akar vinni téged, néha leállunk velük beszélgetni, szórakozni egy kicsit. Az egyikkel ( még mindig nem értem hogyan) sikerült elhitetni, hogy mi a Holdról jöttünk. Először csak nézett, nem akarta elhinni, hogy a Holdon nincsenek nyulak, mert majmok legyőzték őket egy nagy háborúban. Azt már jobban elhitte, hogy magokból növünk ki és csak férfiak vannak. De amikor elővettem az Iphone-omat, aminek a Föld a háttere, az űrből fotózva és mondtam neki, hogy ezt a Holdról fényképeztem. Látszott rajta, hogy tényleg elhiszi, hogy a Holdról jöttünk Közben megkérdeztem tőle, hogy Sri Lanka az ugye Európa, akkor hátrált egy csöppet és kitágult szemekkel mondogatta, hogy I’m a real sri lankan. Ekkor érkezett meg Pöpcsi, elkezdett szakadni a röhögéstől és így már leesett a tuktukosnak, hogy vicc az egész é mondta is, hogy Mr P egy „joker”. Azt, hogy kínaiak vagyunk bárki gond nélkül elhiszi…

Már délután hármat ütött az óra, átkocsikáztunk a kormányzói hivatalba, nehogy lekéssük a tárgyalásunkat. A kormányzói hivatalba viszonylag hamar odaértünk. Azt vettem észre, hogy semmiféle vizsgálat, fémdetektor nem volt, simán be tudtam volna csempészni egy bombát. De nem tettem. A titkár behívott minket az irodájába, hogy ott várjuk meg a kormányzót. Várakozásunk alatt, picit megismerkedtünk a titkárral (róla sem tudtam megállapítani, hogy hány éves…idős volt, kevés foggal). Előzőleg Itáliában dolgozott a nagykövetségen, de az már jó régen volt. Ültünk még egy kicsit, aztán szóltak, hogy a kormányzó már vár minket.

A kormányzó egy nő volt. Épp telefonált. Itt jegyzetet kellett készítenem a tárgyalás kimenetéről, megtettem. Nem tudom, hogyan sikerült. Hoztak nekünk teát, meg gyümit, meg kekszeket. Csak a teát tudtam meginni, a jó kis banánt ott kellett hagynom!!!

Körülbelül háromnegyed 5 lehetett amikor elhagytuk a hivatalt. Következő találkozónk 6 órakor volt Lional Premasiri miniszter úrral.

Volt tehát 1 fölös óránk, ezért picit császkáltunk a városban. Rémálom volt. Sri Lankán nem létezik a járda fogalom. Említettem már egy párszor hogyan közlekednek itt. A legrosszabb helyzetben a gyalogos van, mert nem védi több tonna vas. Buszok húztak el állandóan 1 milliméterre a fülemtől. A városka egyébként vicces volt, semmi koncepciója, itt egy épület-ott egy viskó. Viszont sikerült megismernem egy Európában még nem jelenlévő foglalkozást, a karosszériaasztalost. Van pár kamion, amiknek a karosszériája fából van, mert olcsóbb a javíttatása, hogyha megsérül, és nem is rohad szét a nagy párában. Mosoly ült az arcomra, amikor megláttam. Volt még egy másik dolog, ami roppantul tetszett. Egyes boltokban árulnak buddhista-packot. Körülbelül 2000 rupia az ára, van benne szerzetes ruha, füstölő, egy kendő, meg ki tudja még mi.

Sajnos már majdnem 6 óra volt, úgyhogy indultunk Mr.Lionalhez. Ő már nagyon rég óta roppant jó viszonyban van Mr.P-vel. Amikor odaértünk Mr.Lional lakókörnyékéhez, egy óriásplakát fogadott, ami őt ábrázolta. A kertjében volt egy kisbusz amin volt egy kép. A kép őt ábrázolta, amint tetveket kutat (kurkászik) egy tamil kislány hajában. Mr.Lional sajnos nem tartózkodott otthon, de a felesége behívott minket a házukba. Az előszobában egy nagy medence fogadott minket, innen beljebb nem nagyon mentünk, nehogy eltévedjünk. Beszélgettünk egy kicsit Mr.Lional nejével, adtunk egy kis támogatást az alapítványukhoz. majd elindultunk hazafele. Körülbelül 8 órakor meg is érkeztünk Kahawaba. Írtam még egy blogot, kicsit csacsogtam az interneten és olyan 1 óra körül mély álomba merültem.