Hajnalban átjött a „tuktuk miniszter” és hozott nekünk egy kis reggelinek valót. Nagyon, nagyon finom volt bizony, bár szerintem még finomabb lett volna, ha maga Mr.P készítette volna. De a frappáns és ellenállhatatlan humorára újból számíthattam.
Egész sokáig sikerült a tegnapi este után pihennem, talán 10 óráig is tudtam aludni. Szerencsére elmaradt az ipi-apacs, egy, kettő, három ki lesz az elhunyó játék a szomszédban. Szóval nagyon boldogan keltem fel.
Már említettem egy régebbi bejegyzésben, hogy ma a SpunkyMonkey wakeboardcampben egy BBQ-val ls wakeboardozással összekötött bulira hívott meg a Nochi.ez oylan délután 3 körül kezdődött, előtte átmentem Hikkaduwa-ba dolgozni. Az új munkámat, ami roppant titkos, nem oszthatom meg a publikummal. De jól haladok vele.
Pöpcsi nagyon rendes volt és eljött értem, a SunBeach Hotelben, szeretek itt lenni, mert jól jön be a net. De a lényeg az, hogy a Pöpcsi értem jött. Együtt mentünk a wakeboardcampbe.
Viszonylag hamar értünk oda, nem voltak még túl sokan. De folyamatosan gyülekeztek az emberek.
Még mielőtt nagyon sokan lettünk volna, gyorsan kihajóztunk a lagúnára. Két sri lankai, két francia, egy német és én.
Elsőnek Nicolas,a breton pattant deszkára. Egyébként ő itt él Negomboban, van egy eléggé szép sri lankai felesége meg egy kölyke. De maximum 30 éves lehetett a srác. Jól küldte, ide-oda pattogott, meg mindenféle szaltót és egyéb trükköket mutatott be repertoárjából. Utána következett Kalu, egy helyi srác. Ő sem volt ügyetlen. Majd én mutathattam be nem rég szerzet tapasztalataimat, persze a flip-flopozás még nem az én szakterületem, de rajta vagyok.
Utánam egy bordeaux-i következett, 45-50 éves körüli szörfös. Olivier. Marha jól küldte, pedig most volt életében először. Nagyszerű volt, ahogyan átvitte a szörfös elemeket a wakeboard világába. Olivier-t Janz követte, a német. Ő mini vízisízett, egy hét alatt nagyon jól megtanulta, ez volt az utolsó napja. A plusz 40 fokból hazament a mínusz 30-ba.
Utána visszamentünk a partra, a végén még Nicolas csinált egy két ízelítőt a többi ember számára.
Mire visszaértem már nagyon sokan voltak. Nagyon sok ország képviseltette magát. Voltak dán, svéd, osztrák, holland, angol, francia, új-zélandi, svájci, spanyol, ausztrál, német, cseh, amcsi, szingaléz. Többre sajnos nem emlékszem, de nem sikerült mindenkivel beszélgessek.
Nagyon jól alakult a soirée. Jó volt a BBQ is. A muzsika meg pláne.
Már említettem, hogy megismerkedtem egy itt élő holland sráccal. Max néven fut a köztudatban. Na ő nem holland, hanem dán. Bocsi. Tetoválásokat csinál és már 5 éve itt él. Odajött hozzám, belenézett a szemembe és megkérdezte, hogy nem beteg-e a szemem, mert egy volt barátnőjének pontosan ugyanígy nézett ki a szeme, most meg épp a vaksággal küszködik. Azt hittem összeszarom magam, mert lehet, hogy nem mindenki tudja, de van egy eléggé komoly betegsége a szememnek. Zöldhályogom van, amit nem lehet szabad szemmel észrevenni. Ez az ember meg valahogy mégis felismerte. Kiderült, hogy a volt barátnőjének is ugyanez a betegsége van. Sajnos az az információ, hogy most épp kezd megvakulni nem váltotta ki belőlem a legjobb érzéseimet. Mindenesetre nagyon lenyűgözött az, hogy így ránézésből felismerte. Majd még mesélek erről a srácról, mert később is találkoztam vele. Érdekes ember ő is.
Sokat beszélgettem Jan-nal, a svájcival, aki a találmányát reklámozza szerte a világon. Van egy kislánya, aki még alig tud járni, de már snowboardozik és szörfözik. Mutatott róla videót, nagyon aranyos volt.
Lényeg az, hogy most sem éreztem magam szarul. Még több érdekes ismerősre tettem szert a világ nagyon sok pontjáról.
Éjjelre jól elfáradtam, meg megittam egy kevés arracattack-ot is. Tehát hazamentem.
Otthon Mr.P várt rám, aki megint épp dolgozott. Nagyon sokat dolgozik, de megvan az eredménye. Picit diskuráltam vele az éjszakám eseményeiről. Elköszöntem tőle és búcsút mondtam a napnak.
